+36203941412 lelkiiranytu@gmail.com

Az utóbbi időben sok szó eset a bizonytalanságról, ami körül vesz minket. A munkahelyi nehézségek, anyagi károk és az otthoni feszültségek sok családot megtépáztak. Valahogy a férfiak megküzdési stratégiájáról nem esett szó eddig. Vajon hogy éli meg az „erősebbik” nem ezt a helyzetet? Ők kevesebbet beszélnek belső félelmeikről, pedig óriási nyomás helyezkedik rájuk és ha mutatják, ha nem, hat rájuk ez a rengeteg feszültség.

A cikk a Sopronmedia gondozásában jelent meg. 

Dr. Mihalec Gábor párterapeutával beszélgettem arról, hogy ő mit tapasztal, hogyan élik meg a férfiak ezt a modern kori háborút, amikor a frontvonal sok esetben a home office miatt, egészen a küszöbünkig hatol.

Mihalec Gábor: A jelenlegi speciális időszakban, amit a vírus és az azt övező bizonytalanság okoz megmutatja, hogy kinek mennyi tartaléka van. Akár anyagiakban, bár nyilván ez csak a felszín. Ha a felszín alá nézek megmutatja, hogy kapcsolatilag mennyi tartalékunk van a családban a házasságban. Mennyi tartalékom van érzelmileg, mekkora a lelki teherbírásom. Eddig is a szakadék szélén táncoltam, vagy van valamennyi pufferem, amivel most tudok kiegyenlíteni. Megmutatja a konfliktuskezelési mintáimat.

Attól függően, hogy mennyire szakad a védőháló, ahhoz képest kezdek el ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, hogy hogyan merjem, hogyan akarjam megmutatni a belső vívódásaimat. Mi férfiak olyan fura lények vagyunk, akik nyomás alatt nyílunk meg, mert ha minden rendben van, akkor csak megrázzunk magunkat és megyünk tovább, nem engedjük, hogy hasson ránk. Ha viszont megérint bennünket, ha a nyomás már elég nagy ahhoz, hogy eléggé fájjon, akkor elkezdünk gondolkodni ilyen dolgok felett is.

Kecskés Ildi: Egy felnőtt férfi, mikor és ki előtt mutatkozhat teljes valójában, akár gyengének is? Ilyenkor mit kockáztat és mit nyer a helyzettel?

MG: Mi a férfiak megtanultuk, hogy a munkahelyen farkastörvények uralkodnak. Ha nem vagy elég kemény, akkor felzabálnak, kicsinálnak, lecserélnek. Itt nincs helye érzelgősködésnek. Nem mutatunk érzelmeket, mert kemények és erősek vagyunk. Azonban látunk kell, hogy ami jó stratégia a munkahelyen, az nem működik egy érzelmi kapcsolatban.

Sajnos hajlamosak vagyunk ezt a mentalitást hazavinni, és akire tartoznának az érzelmeink, annak se mutatjuk meg. Ezután szinte érzelmi nyomorékokká vállunk.

Szembe kell mennünk ezzel a tendenciával és meg kell nyitni azokat a csatornákat magunkban, amelyek ott vannak mélyen. Edzeni kell az ellenállóképességünket, hogy a belső feszültségeink kezelésével ne robbanjunk otthon, hanem tudjuk higgadtak maradni akkor is, amikor összecsapnak a hullámok a fejünk felett.

Egy férfinak a belső érzékenysége, dilemmája leginkább a családjára és a közvetlen férfi barátaira tartozik, mert más esetekben veszélyes terepre téved.

KI: A most felnövő generáció talán már érzelem teljesebb nevelést kap, ahol egy fiúgyerek is megélheti a jogos érzéseit.

De mit tud tenni egy olyan felnőtt férfi, akinek erre nincs mintája, akinek nehezére esik hozzáférnie az érzéseihez?

MG: Nagyon jó tapasztalatom van ezzel kapcsolatban. Nem régiben egy terápiás foglalkozáson egy férfi kliensemmel elképzeltettem, hogy a benne zajló folyamatok, olyanok, mint egy focimeccs és neki nincs más dolga, mint hogy közvetítse őket, mintha egy sportkommentátor lenne.

Ezáltal olyan, mintha nem is vele történne, könnyebb neki beszélnie róla.

Egy-egy játékos mezén a név helyett legyen egy-egy érzelem felírva (harag, düh, félelem stb.) és ő csak figyeljen és közvetítsen. Majd egy későbbi alkalommal, amikor ez már jól megy, legyen ő az edző és legyen hatással a pályán folyó eseményekre.

Nagyon jól működött ez a „játék”, ami segítette a klienst, hogy hozzáférjen az érzéseihez és arról tudjon is beszélni.

Azt gondolom, hogy mindenkihez van egy kulcs, csak nem szabad feszegetni a dolgokat, hanem türelmesen, ráhangolódva kell mindenkit hozzásegíteni ahhoz, hogy az önkifejezéshez és az érzéseihez vezető úton elinduljon.

Van egy régi mondás, hogy „az igazi férfi, nem beszél az érzéseiről és aztán meghal.” – ez nagyon jellemző volt nagyapáink korában. Hány embert vitt sírba a belső, megoldatlan feszültség és hány ember vitte sírba a ki nem mondott érzéseit. Nem szabad, hogy ez így legyen. Nincs lehetetlen, csak megoldandó feladat! Aki veszi a fáradságot, hogy kicsit mélyebbre ásson magában, az meg fogja találni az egyensúlyt és ha ehhez segítség kell, az nem a gyengeség jele.

Kecskés Ildi