+36202104411 info@kecskesildi.hu

Ma egy számomra különösen érdekes témát hoztam. Bevallom őszintén még magam sem tudom mi a helyes válasz a saját kérdéseimre, de talán közösen közelebb jutunk a témához.

Szóval a téma: a hobbi és a párkapcsolat összetett kérdése.

Az én felfogásomban a hobbi, az az elfoglaltság, amire időt, energiát, pénzt nem sajnálva áldoz az ember, és az ezzel kapcsolatos tevékenység boldoggá teszi. Legyen ez sport, fotózás, zenélés, barkácsolás, vadászat, kézműveskedés stb.

Ha valaki tényleg szenvedélyesen űz egy hobbit, akkor bizony amellett, hogy ez az időtöltés feltölti energiával és kikapcsolódást jelent, sok áldozatot is követel. Amennyiben szívvel lélekkel csinálunk valamit, arra áldozni kell, minden erőforrásból.

A párkapcsolattal ugyanez a helyzet. A siker érdekében mozgósítani kell mindent. Időt, energiát, pénzt kell fektetni egy kapcsolatba. Itt most lehet vitatkozni a pénzzel kapcsolatban, de én azt gondolom, hogy azért igen is vannak anyagi velejárói a közös programoknak és az „együttlétnek”.

Szóval felmerül a kérdés, hogy ha valaki szenvedélyesen szereti a kedvesét, de szenvedélyesen szereti a hobbiját is, akkor ez a kettő megfér e egymás mellett?

Egy dolog biztosan van a világon, amiből mindenkinek ugyanannyi van, ez pedig az idő. Így lehet osztani, szorozni és gyököt vonni, de a nap 24 órából áll. Kitalálhatjuk, hogy a munkaidőnkből, az alvásidőnkből, vagy a „szabad” időnkből áldozunk. Amíg még egy pár kettesben él, azt gondolom rugalmasabb a rendszer. De ha gyermekük lesz, akkor bizony ott jön az alkudozás, kinek mire jut és mennyi.

Én személy szerint úgy ismertem meg a férjemet, hogy volt hobbija, amit nagyon is élvezett. Szerettem amikor ezzel ténykedett, mert feltöltődve jött haza, csillogott a szeme, és én boldog voltam ettől. Azt gondoltam, amúgy sincs jogom őt korlátozni és ha szeretem, így kell elfogadnom. Nekem soha nem volt olyan különösebb dolog az életemben, amiért rajongtam volna. Lehetne kutatni az okát, de a lényegen nem változtat. Amikor megszülettek a gyerekek és én kiestem a városi körforgásból, akkor azt vettem észre, hogy elkezdtem féltékeny lenni. Úgy éreztem, hogy ez a hobbi gyakorlatilag, mint egy szerető elveszi tőlem a férjemet. Lopja tőlünk az időt, hogy vele lehessen, élvezi az együtt töltött órákat, kivirulva jön haza. Nem mellesleg rengeteget költ rá. Nehezen tudtam vele felvenni a versenyt, mert szenvedélyesen szerette. Sok időbe és önismeretbe telt, mire rájöttem mi is zavart ebben és még több időbe telt, míg elfogadtam a helyzetet. Nehezítő körülmény, hogy időre-időre, újabb, és újabb érdeklődési terület ütötte fel a fejét.

Megkérdeztem egy olyan embert is a témával kapcsolatban, akinek nőként van egy különleges szenvedélye.

Bencsik Nikolett /Nicoart Glass&Wood/ feleség, anya, pedagógus és mellette 2010 óta foglalkozik lámpagyöngyből alkotott ékszerek készítésével.

Niki az alábbiakat mesélte nekem: Szinte rögtön szenvedéllyé vált ez a hobbi-tevékenység, és szinte minden szabadidőmet ennek szenteltem. Sok-sok gyakorlás által értem el azt a szintet, hogy már a közösségi oldalakon is be tudom mutatni munkáimat és kisebb ismeretségre tettem ezáltal szert. Vásárokon veszek részt, helyi kézműves csoport tagja lettem és magam is bemutatókat tartok az érdeklődőknek. Mindez sok-sok ráfordított időnek köszönhető, és még így sem mondhatom el, hogy elégedett lennék a munkáimmal. Általában reggel, mikor a gyerekek már suliban, oviban vannak lopok magamnak egy órát és ülök le a lángégő elé, vagy pedig esténként, amikor a gyerekeket letettem aludni és a férjem sincs itthon. Mivel a lányaim nagyon igénylik a közös időtöltést, ezért a műhelyben míg én dolgozom, addig ők barkácsolnak, szintén alkotnak valamit. Bár ennek legtöbbször a végeredménye a hatalmas kupleráj, de legalább mindannyian jókat alkotunk.

Az utóbbi időben esténként már egyre kevesebb időt töltök a műhelyben, inkább reggelente egy-egy órát, és hétvégente a gyerekekkel közösen. Meg szeretném hagyni ennek a tevékenységnek a hobbi jellegét, és valóban az a legfontosabb, hogy kikapcsoljak ezalatt a rövid idő alatt. Az elmúlt másfél, két évben nagyon sok megrendelést kaptam, melyek elkészítése sokszor túlságosan is stresszelt, így a gyöngyözés pihentető, kikapcsoló jellege inkább stresszforrássá alakult, mely kihatott a család életére. A párkapcsolatomra is kevesebb időt fordítottam, ami szintén nem a legjobb döntés volt, ráadásul maga az üvegezés egy igen drága hobbi, több családi nyaralás árát költöttem muránói üvegpálcákra. Viszont jelenleg igyekszem megtalálni ebben is az egyensúlyt, és inkább nem vállalok el sok megrendelést,. Kevesebb, de annál minőségibb időt szánok ennek a szenvedélyesen űzött tevékenységnek.”

Egy másik vélemény férfi oldalról.

Ujhelyi Gábor férj, apa, prototípus gyártó technikus, vadász, horgász, szenvedélyes programszervező, rendszeres Balaton átúszó, igazi közösségi ember. Őt is arról kérdeztem, hogy a család-hobbi-idő-energia tengelyen ők, hogy lavíroznak.

 

Gábor: “Köszönöm a kérdést. Igen ezek a problémák minden családban felmerülnek. Nagyon fontos egy kapcsolatban, hogy mind a két félnek legyen “magán ideje”, Erre törekedni kell és ezt meg kell adni a partnerünknek is. Én egy nagyon mozgékony, sok mindenben részt vevő ember vagyok. Horgászom, vadászom és sok programot szervezek a településünkön. A legtöbb programot közösen csináljuk a feleségemmel, de ezt természetesen megbeszéljük. Figyelünk egymás időbeosztására is. Törekedni kell az egyensúly megtalálására, hisz nem lehetünk önzők magunkhoz. Nagyon fontos ennek a megtalálása. Mint minden családban, nálunk is megvan a napok, hetek ritmusa. Ezt kialakítottuk magunknak, figyelembe véve a gyerekek elfoglaltságát is. Ha valami”szokatlan” jön közbe, azt megpróbáljuk rugalmasan lekezelni. És hogy mennyi időt fordítok erre? Hát az összeset. Minden napunk be van tervezve és ezt nem kényszernek éljük meg.”

Összegezve tehát, szerintem a kulcs a megértésen van és a kommunikáción. Fontos tudni, hogy a másiknak mit jelent a hobbija. Jó ha nem elmenekül otthonról, hanem elmegy feltöltődni, hogy még többet tudjon visszaadni. Ha például valaki imád horgászni, vagy vadászni, akkor szerencsés, ha mi is részt tudunk venni ezekben, azonban személyes véleményem szerint, meg kell hagyni ezt a privát teret a párunknak, mert nem hiába alakította ezt így ki.

DE a másik félnek is fontos tudni, mi zajlik bennünk, miért vagyunk dühösek ha elmegy, miért nem értjük meg, hogy már megint menni kell, hisz tegnap is volt. Mit jelent neki szenvedélyének tárgya? Szóval azért a mértékletesség és határtartás nagyon, nagyon fontos. Főleg ha a kisgyerekes időszakban vagyunk, ami igen embert próbáló. A kölcsönösséget is meg kell teremteni, ami jár az egyik félnek, az járjon a másiknak is. Talán így helyre áll a családi egyensúly.

Nektek van hobbitok? Miként oldjátok meg, a harmóniára való törekvést?

A cikkben szereplő  személyes fotók Gábor és Niki saját képei, melyeket az ő engedélyükkel tettem közzé.

Ha tetszett bejegyzésem kövessétek oldalamat itt és a facebookon. és osszátok meg ismerőseitekkel